Az elmúlt időszak tele volt olyan eseményekkel, amiket jóformán csak túlélni lehet. Ha az átlagosnál jóval több olyan akadály kerül az utadba, amibe fáj megütni a bokád, eljön a pillanat, hogy legszívesebben ki se lépnél az ajtón 1 hétig és különben is nélküled is forog a föld. (Ez nem teljesen igaz, de a példa kedvéért tegyünk úgy mintha.)
Szerintem ilyenkor kell takarékra kapcsolni. Sokszor kapom magam azon, hogy hiába kezdek bele bármibe, semmit nem tudtam rendesen végigcsinálni. Vagy túl sok a dolog, vagy valami traumatikus vonta el a figyelmem. Ha nem vagy hozzászokva hogy leírd a legfontosabbakat az se baj de, jól jöhet egy színes szagos túlélő füzet, vagy egy jegyzetlap, amibe levezetheted a muszáj dolgokat és hogy mi tenne boldoggá, de szigorúan csak aznap. Egyszerre csak egy napot akarj túlélni. Ha a mai megvolt jöhet a következő.

Ragaszd össze, vagy csak simán fűzd le, vidd magaddal, hogy nehéz pillanatokban helyetted gondolkodjon.
Ez tulajdonképpen egy jegyzetlap, amire kiszervezed a legfontosabbakat. De szigorúan csak azt ami nagyon muszáj, mert semmi sem fontosabb annál, hogy túl legyél ezen a nehéz időszakon.

Amikor először hallottam a Landart kifejezést, (ez az iskolában volt még) elkönyveltem magamban valami grandiózus dolognak. Pedig valójában egész kicsiben is lehet kísérletezni. Ezzel még egyel több indokot találtam, hogy a szebb köveket felvegyem a földről, ha találok. 

Személy szerint én a spirálfüzeteket szerettem iskolásként. Most hogy a gyerek mellett, újra tanulok, nekem is szükségem lesz majd füzetekre. Bevallom a választékkel nincs gondom, de a pénztárcámnak nem tetszett már annyira. E mellett az egyedi megjelenésű, szerethető saját alkotásba írni nem is olyan rossz érzés. Az egyetem kerekei lassan forognak a levelezősöknek, indul a móka, de még nincs mibe jegyzetelnem. Készítsünk néhányat, ki tart velem?

Pár hónappal ezelőtt új lakásba költöztünk. Kihagyok pár részletet, ami felújítást és a költözést illeti, elég annyit tudni, hogy beköltöztünk új otthonunkba, és se asztalunk se székünk nem volt. Csak a fiam kicsi játékasztala. Elég mókás volt azt körbeülni, úgy 2 hétig, én utána álltam inkább. Rendeltünk az internetről szép asztalt és székeket is, de nem akartak megérkezni. 1,5 hónap után tettünk sok döccenő után szert (mert mérni, mert kicsi, az nagy az drága, az túl olcsó, a századik meg nem illik ide stb.) egy vakító fehér asztalra, a 4 áhított székre amit még magazinokból néztem ki.

Nagyon sok idő telt el az utolsó írásom óta, de visszatértem ide, hogy újabb csodálatos alkotásokkal buzdítsalak titeket az alkotásra.